Első, a modellátépítéssel foglalkozó bejegyzésemben ugyan nem is teljes átépítésről lesz szó, hanem inkább egyfajta próbálkozásról, melynek célja a modell feljavítása.

Itt elkezdhetnénk elemezni, hogy egyáltalán modellről mikor beszélhetünk, és a feljavítás valóban feljavítás-e.

Sokak szerint a modell attól modell, mert alapvetően arra tervezték, hogy saját kis plexi vitrinjében, bliszteres kartondobozában, vagy éppenséggel a gyűjtő üvegajtós szekrényének polcán lustálkodjon, majd amikor eljön az ideje, pózoljon a fényképezőgépeknek, gyűjtőknek. És egyszer majd, amikor a „tulaj” megunja, legrosszabb esetben rászorul arra, hogy némi pénzt szerezzen gyűjteményéből, a modell jó áron, vagy megfelelő cseremodellért átkerüljön másik gyűjtő üvegajtós szekrényének polcára minden kiegészítőjével, tartozékával együtt, hiánytalan, hibátlan állapotban.

Vannak olyanok is, akiknél a modell szó pénzben mérhető, és vannak olyanok is, akik szerint pedig a modell funkcióitól, minőségétől függ, hogy modell-e, vagy sem.

Szerintem minden olyan kisautó (hogy az autóknál maradjunk) modell, amit modellként kezelünk, ami a lehető legjobb bánásmódot kapja azért, mert fontos számunkra. Ami nekem 15 évvel ezelőtt játékautó volt, az már modell. Amit láthatok hypermarketekben játékautónak titulálva, az is lehet modell, ha én a megvétel után nem a homokozóba dobálom, hanem talán még a csomagolásával együtt teszem a társai közé a vitrinbe, mert éppenséggel azt a sorozatot gyűjtöm.

És ekkor jön a képbe a modellek javítása, feljavítása, tuningolása.

Abban az esetben a modell veszít értékéből, ha kapott a „lustálkodós” évek alatt új fényezést, matricákat, netán élethű kiegészítőket az utasterébe, ugyanis ez hivatalosan inkább roncsolásnak, sufnizásnak számít, legyen akármennyivel is jobb, élethűbb a modell kinézete a gyárból kigurulóéhoz képest. Tehát, aki feljavít, tuningol, sufnizik (nálam mindhárom jelen van), eleve arra számíthat, hogy az aktuális munkájának tárgya veszít az értékéből minden apró változtatásnak köszönhetően. Így valójában azt is mondhatjuk, hogy ezek az átépítések inkább minket, a gyűjteményünket nem a haszonszerzés, nyerészkedés céljából gyarapító gyűjtőket szolgálnak. Kipróbáljuk lehetőségeinket, felmérjük tehetségünket, és persze megpróbáljuk elkészíteni álomautónkat kisebb méretben. A látvány hajt, a mindvégig szemünk előtt lévő végeredmény motivál az új fényezéssel, kárpitozott utastérrel, működő világítással, légterelőkkel, csillogó-villogó felnikkel. Autóimádatunkat jelzi, hogy halvány bátorsággal is nekivágunk ezen feladatoknak, és amikor valóban sikerül egyedit, szépet, elismerésre méltót faragnunk, akkor bizony fantasztikus érzések kerítenek hatalmukba. Ezen átépített autók eladására egy pillanatig sem gondolunk a barkácsolás közben, mert az autót magunknak akarjuk, ráadásul olyan kinézetben, ahogy elterveztük. És amikor nálunk is eljön a búcsú ideje, akkor a mi kis átépített modellnük eredeti árának talán feléért távozik tőlünk, de még csak azonos összeget sem várhatunk, nemhogy magasabbat az eredeti árnál.

Első átépítős, sufnizós, feljavítós bejegyzésem a Bburago 1:43-as méretű FIAT 131 Abarth-ról fog szólni. Remélhetőleg néhány órán belül már olvasható formában is lesz az írás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.